Benedek Elek Pedagógiai Líceum

Alfa és omega fizikaverseny

Eredményes „Alfa és omega fizikaverseny”

Az „Alfa és omega fizikaverseny” azoknak a VII. és VIII. osztályos tanulóknak szól, akik érdekes fizika feladatokkal illetve kísérletekkel szeretnék elmélyíteni fizikatudásukat. Így a novemberben startoló versenyre Brassó, Kovászna,Hargita, Maros és Kolozs megyékből több mint négyszáz diák nevezett be. A háromfordulós levelezős vetélkedőn összesen 300 pontot lehetett összegyűjteni, a döntőre pedig minden olyan diák eljutott, aki legalább 240 pontot ért el.

Az immár4.-dik „Alfa és omega fizikaverseny” döntő szakasza 2017. május 6.-án volt, mintegy 130 résztvevő jelenlétében, a székelyudvarhelyi „Tamási Áron” Gimnáziumban. A három előzetes forduló legeredményesebb tanulói mérték össze tudásukat, akik elméleti és gyakorlati feladatokkal kellett megküzdeniük. A rangos vetélkedő végelszámolásánál a végső sorrend az előzetes fordulókban illetve a döntőn gyűjtött pontszámok összesítése után alakult ki. A zsűri korosztályonként 10-10 dicséretet, és 2-2 bronz-, ezüst-, illetve aranyérmet osztott ki.

Iskolánk tanulói is érdeklődést mutattak a vetélkedő iránt. A benevezett, és a három fordulóban kitartó munkával végigküzdött tanulók közül a döntőn is megmérhették tudásukat a VII. osztályosBorsos Boglárka, Dénes Kriszta, Molnár Katalin és Török Szabolcs, illetve a VIII. osztályosKelemen Annamária és Szélyes Klaudia.

A jó hangulatú versenyről a hetedikes Dénes Kriszta„Dicséret” Oklevéllel térhetett haza, aki egyébként egy héttel később, 2017. május 13.-án a hetedikesek kémia tantárgyversenyén, a megyei „RalucaRipan” Kémia versenyen is részt vett Csíkszeredában.

Gratulálunk a díjazottnak és további sikereket kívánunk minden természettudomány kedvelőnek!

 

Kovács Csilla Éva kémia – fizika szakos tanár

BBTE Felvételei -Gyergyószentmiklós

2021-04-09

Részletes-felvételi-tájekoztató BBT 2021

2021-03-25

Líceumi felvételi tájékoztató a VIII.oszt. tanulóknak

2021-06-08

Hasznos linkek