Benedek Elek Pedagógiai Líceum

Nyárádmenti projekt III. osztályban

Gondoltunk egyet…valami újat, valami ismeretlent. Elhatároztuk, hogy megismerjük Nyárádmentét. A két hetes projektünket egy tartalmas és élménydús három napos kirándulás zárta.

            Pénteken a Nyárádmente egyik legjelentősebb egyházi műemlékét, a mikházi ferences templomot, annak múzeumát és kriptáját tekintettük meg. Nagy élmény volt a gyerekeknek, hogy kipróbálhatták az orgonát és megleshették a kriptában meghúzódó denevéreket.

Ezt követően a régészeti parkot jártuk körbe. A mikházi látogatásunk sorát a tájházmúzeum megtekintésével fejeztük be. Elfoglaltuk Nyomáton a szállásunkat, majd a nyárádszentlászlói szövőházban fiúk, lányok egyaránt gyakorolták e régi népi mesterséget.

            A szombat fénypontja a Bekecs-túra volt, melynek jelszava „GYERTEK GYALOG”. Túra után a nyomáti 800 éves templomban pihentünk meg. A napot az esti bográcsozás és a tábortűz körüli tánc koronázta.

            Vasárnap részesei lehettünk az őszi hálaadási ünnepségnek Szentlászlón. A gyerekek elénekelték a templomban a Szép szivárvány kezdetű nyárádmenti népdalt.

            Feltöltődve tértünk haza. Megfogadtuk, mindig emlékeztetjük egymást arra, hogy:

                                                                                                                                    „ Ajándék az élet!”

Profesionalizarea carierei didactice -PROF-

2021-11-01

Idéntől (2019) akkreditált Cambridge-i felkészítő központ vagyunk

2019-11-22

Hasznos linkek